Anyaság...

... egy olyan szó, aminek értelmét várandósan is (még) nehéz felfogni. Ahogy nő a pocak és benne a kisbabánk, egyre gyakrabban gondolkozom el a jövőn, és hogy hogyan fogok anyaként boldogulni. Így a 24. héten borzasztóan mázlistának érzem magam, hogy már 12 hete (igen, ilyen 'régóta'!) figyelhetem, ahogy a Pöttöm egyre jobban kinyomja magát, vagy csuklik esetleg a kátyúkra rosszallóan rúg egy nagyot éppen, de pont ez miatt tartok az egész anyaságtól egy kicsit. Annak ellenére, hogy végigasszisztáltam a kisebbik öcsém gyerekkorát (nagy a korkülönbség kettőnk között, több mint 14 év), tudom, hogy a saját gyerkőccel minden más lesz, csak reménykedhetek, hogy a lehető legjobbakat örökli, illetve a lehető legkevesebb rosszat tanulja el tőlünk. 

Jelen pillanatban inkább próbálok felkészülni az "elég jó anya"-szerepre, hisz tökéletes nem létezik, ha ezt próbálnám sulykolni, csak beleőrülnék, mire tizenéves lesz (akár már hamarabb is...). Az már most biztos, hogy butaságnak tartom az összes olyan jellegű vitát, mint hogy "Valóban szült-e egy császárral szült nő?" vagy "Sz@ranya vagy, ha nem anyatejjel táplálod a gyereket!". Eleve meddő az egész vita, hiszen mindenkinek "mást dob a gép". Nem tudhatja senki sem, hogy miért volt császárra szükség, vagy épp miért nem tudott az adott anyuka szoptatni. Elhiszem, hogy vannak olyan esetek, amikor orvosilag nem lenne indokolt a császár, de nem hiszem, hogy az esetek 80-90%-ára ez vonatkozik. Ugyanez az anyatejes táplálásról: nem tudhatjuk, hogy a kórházban szúrták-e el a gyerek tápszerrel való tömésével (még saját példa, olyan időből amikor még csak mutatóban volt Magyarországon a "rooming-in" rendszere), vagy a baba maga utasította el a dolgot (kisöcsém esete), ne adj'Isten valamilyen fertőzés/allergia/túlérzékenység/krónikus gyulladás miatt nem táplálhatta az anya a babáját anyatejjel és volt kénytelen tápszerhez fordulni. Saját részemről mindegy, hogyan fogok szülni, csak mindketten (a körülményekhez képest) épen és egészségesen mehessünk haza, illetve a kicsi megfelelően fejlődjön, persze, örülnék, ha tudnék szoptatni, de ez nem garantált senkinek sem, így pont nem érdekel, ha megszólnak majd a tápszer vagy a császár miatt. Nem az lenne a lényeg, hogy van egy (lehetőleg) egészséges, gyönyörű, mosolygós, esetleg nyakig koszos, ugyan sírós, de összességében szépen fejlődő, boldog babánk, aki leginkább a szülei szeretetére és figyelmére vágyik és meg is kapja?! De. Ugyanez vonatkozik a kisfiú-kislány kérdésére. Mindkét nemnek megvannak az "előnyei és hátrányai", de a lényeg, hogy egészséges legyen. Anno én elsőszülött lányként mindig is vágytam egy bátyra. Persze ez lehetetlen volt, lett két öcsém és lassan mindkettőjük túlnő engem és én leszek a "Kisnővér", lényegében még ha időben nem is, de méretben lesznek "bátyjaim". Gy-nek is fiútestvérei vannak, így ő nagyon vágyott kislányra, én titkon inkább kisfiút szerettem volna. A helyzet az, hogy a neveket már korábban megbeszéltük (már a leendő kistesóké is megvan), az ultrahang meg, amennyire hinni lehet neki, inkább nekem kedvez, vagyis úgy néz ki, az első gyermekünk kisfiú lesz. A vőlegényem egy kicsit elkámpicsorodott, de hamar meggyőztem, hogy emlékezzen vissza a saját gyerekkorára, hogy ő miket szeretett játszani, vagy szeretett volna, és na azt mindet megteheti most a fiával... Nem kellett sokáig győzködnöm! :) Azóta is rendszeresen beszél a kicsihez, vadássza a mozdulatait, de lelkesen szólítja a nevén közben, én meg olvadozok... Na igen, ez az amit, nem gondol az ember lánya, hogy mennyire megváltozik minden, ha várandós lesz, de ez azt hiszem, már egy új poszt témája... 

http://www.koszonettel.hu/custom/koszonettel/image/cache/w550h550wt1/baba/big_0768801.jpg?lastmod=1451377170.1454516688

Motherhood...

... is that kind of word, which has a meaning that you can hardly understand even during pregnancy. As my baby and baby bump gets bigger and bigger, I wonder more and more how I would deal with all the difficulties as a mother. I am extremely lucky that I feel my baby's movements, kicks, boxing or hick-ups for 12 weeks (that's right, TWELVE weeks!) though, I'm only in my 24th week of my pregnancy. Probably I "knew" what to feel as I assisted my younger brother's early childhood (I'm 14 years older), but I'm still unsure in lot of things. Will my baby inherit the best of us and will not learn the worst? I can only hope that.

For now, I try to prepare to be a "good-enough-mother", if I want to be a perfect one, I'd be in a mental asylum by my kid's teens - or even earlier, as PERFECT mothers do not exist. I'm only sure I think arguments about C-section vs. "natural delivery" or breastfeeding vs. bottle-feeding are stupid and unnecessary. You never know, why was that C-section needed, or why that new mum cannot breastfeed her newborn. I know there are programmed C-sections, but I do believe that doesn't mean the 80-90% of all C-sections. Same for breastfeeding: do you know all the reasons, why mothers have to turn to bottle-feeding? No. It can be allergy, hiper-sensivity to lactose or even chronic inflammation or infection. In my case, - as that time, rooming-in was not really known in Hungarian hospitals - I was bottle-fed by the nurses between the 3-hour-periods when my mother got me - sleeping. No wonder she didn't really succeed breastfeeding me. My brother, whom I mentioned previously, denied breastfeeding after a while, yes, that is an option, too. In my opinion, it is not important for me if my baby will be born after a so-called-natural delivery or by C-section, but it IS important that both of us could return home safely and (in my case maybe not so) healthy. I will be glad if I could breastfeed, but I won't be upset if I couldn't, and I really do not care what others say about that. If my baby is growing and evolve healthily, who cares?! The point is that the baby is happy, healthy, sometimes dirty, crying etc, and (s)he gets the love and attention of his/her parents, isn't it? Yep, that's the point. Same goes for the pink-or-blue question. Each gender has its pros and contras. As the eldest and only daughter, I did wish for an elder brother. That's impossible of course, I got two younger brothers - who are taller than me already. Gy. also have brothers, so it was quite evident, he wishes his first child to be a girl, for myself, I secretly hoped for a son, but in fact, I would love our kid, who cares if boy or girl?! According the ultrasound, my wish will come true, as the doc said: "It's a boy!". My fiancé's smile wasn't really frank then, but I reminded him what he loved to play in his childhood - or would have loved, he could do all with his son now - he became really happy about that :) He's talking to Our Little One all the time, hunting for his movements, and loves to call him by his name - by the way, we agreed his name and his siblings' names as well long time ago... - and that makes my heart melt... In fact, I had no idea how pregnancy changes a woman... but I guess, that's the topic of an other post.