Változások 2

A lelki oldala az egész anyaság-dolognak. Az biztos, hogy egyszerre csodálatos és nagyon nehéz. Főleg, ha a környezete az embernek jobban tud mindent. Én személy szerint próbáltam kiélvezni minden pillanatát a terhességemnek, bár ezek sem voltak a legegyszerűbbek, főleg Gy.-nek... Több, mint egy év elteltével árulta csak el, hogy jócskán egy héttel karácsony előtt már észrevette, hogy "házisárkány" lettem, és amikor már alig-alig ettem, biztos volt benne, hogy apa lesz. Mindenesetre én sokszor sajnos nem vettem észre magamon akkor a változásokat, annál inkább szülés után. Annyira a pillanatnak éltem, hogy nem maradt időm felkészülni a szülésre magára, így elég váratlanul ért, az orvos figyelmeztetése ellenére ("Lehet, hogy nem várja meg a fiatalember, hogy hazaérjek a szülésre!"), de mivel természetes szülésre készültünk, a császáros szülést, mint lehetőséget nem igazán tárgyaltuk meg. Most már ez van... Az biztos, hogy a mai napig sokkal érzékenyebben érintenek témák (főleg a gyerekekkel kapcsolatosak), de a korábban minden probléma nélkül nézett műsorokat sem tudom úgy nézni, hogy ne forduljak el részleteknél (eléggé szakmai maradt az érdeklődésem)... Korábban írtam, hogy ez a tápszer vs. anyatej dolgot sem értettem - igen, múlt idő. Ugyanis nagyon megszerettem a szoptatást, de a tápszer egyes összetevőitől viszont kiakadtam, így amennyire lehet, igény szerint szoptatom a mai napig a fiamat. A féléves státuszról: kicsit (nagyon) fájó pont, hogy azt írták az eü-s kiskönyvbe: "1 hónapig kapott kizárólag anyatejet". Mert ez így nem igaz. 47 órás volt, amikor először pótolnom kellett tápszerrel, mert nagyon sokat fogyott (apja alkatát örökölte), haza is hoztunk tápszert. Kb. 6 hetes volt, amikor a barátnőm, aki kétgyermekes anya, közölte, hogy van tejed, felesleges a tápszer és onnantól alig-alig kapott, a szoptatások számával összehasonlítva. Mivel voltak súlynövekedésbeli gondjaink, mérések előtt kapott, ha őszinte akarok lenni. Meg ha olyan helyen voltunk, ahol nem volt megoldható a szoptatás. 98%-ban minimum anyatejes, de ezt ő is így akarta, a tápszert sose szerette, mindig fordult volna a mellem felé. Csak az orvosnak mondtam azt, hogy kap, hogy megnyugodjon, "nem éheztetem a gyereket". Pedig ha tudná, hogy kizárólag szoptattam egész elmúlt hónapban és mégis hízott, mert most nem igazán nyúlt... De elmondhatom, hogy sikerült az első nagy cél: a féléves korig szoptatás. A következő az egy éves kor, szilárd ételek mellett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ez mellett fogok kardoskodni, hisz sem én, sem az öccseim nem így lettek - sajnos - táplálva, de anyukámat is megértem, hogy nem akarta, hogy éhesek maradjunk. De tényleg az anyatej a legjobb és egyben a legegyszerűbb módja a kisbabánk táplálásának. Az intimitásról, az összebújásról nem is beszélve. Főleg, amikor adott esetben hajnalban (éjjel egyszer eszik, szerencsére) Gy. is átkarol bennünket és gyönyörködik a fiunkban. Semmire sem cserélném ezeket a pillanatokat. Pedig lassan 11 hónapos...

Örökké fogni fogom, ha nem is fizikálisan, de a szívemmel és a lelkemmel biztosan!
I'll hold it forever, if not physically, with my heart and soul!

Changes 2

Well, I'm talking about the psychological part of this whole stuff called pregnancy and motherhood. It is really wonderful and very hard at the same time, that's for sure. Especially when everyone knows better what to do than you. I tried to focus on every moment of my pregnancy, though they were quite difficult sometimes, for Gy. mostly. More than a year passed, when he finally confessed me, he had noticed my pregnancy at least a week before Christmas (I started to argue for any little thing), and when he saw I ate so little amount of food, he was sure he was going to be a dad. I admit, I didn't really notice any changes during my pregnancy, but I really did after the delivery. I concentrated on "now" so much, that I couldn't really get prepared for the delivery in soul (I delivered M. more than 3 weeks earlier than due time), even my gynecologist warned me ("It might be that little man won't wait for me!"). We didn't really talked about C-section, so this is a thing I have to cope with, too. I can tell, several things touch me much more than before (especially about children), but I cannot watch e.g. TV-programs I used to watch without any problems (my attention is hard to get if it is not connected to my studies or e.g. history). In my previous post, I wrote about that I did not understand this arguement about breastfeeding vs bottlefeeding. Yes, I'm talking about that in past tense. My reason is so simple: I started to love to breastfeed. When we visited his G.P. I was a little (very) hurt, as they announced: "got ONLY breastmilk for 1 month". It's not quite true. My little son was 47 hours old, when he got his first bottle of formulas, as he lost too much weight during his first days (he got his dad's body shape, he gains weight so slowly...), we brought formulas at home as well. He was appr. 6 weeks old, when my Godson's mom, who has 2 sons and is one of my best friends, exlaimed: 'Hey Girl, why on Earth do you give that to M.? You DO have breastmilk!!' Well, ever since, I reduced formulas to ZERO. M. got it hardly ever, only in that case, I could not breastfeed him, he was breastfed in 98% anyway, so since january 2nd - when he blew all the last bottle of formulas on me as he hated that, he always turned to my chest - he did not get any of it. I can be really proud of ourselves of that! He eats fruit, meat, vegetables, gluten by now, but breastmilk is still important for him. I didn't think this would become this important to me, but it did, even though neither me nor my brothers were breastfed. I understand my mom as well as she didn't want us to starve (I think she could have been more successful with my youngest brother if she knew what I do now). I cannot imagine more beautiful and simple way of feeding a baby, not talking about its intimity and cuddling. Especially when Dad joins us and looks at his son in THAT special way only a loving parent can. Hope, I'll never forget these moments, and I'd never change them for any reason. And M. is 11 months old almost...

Változások

Na igen, ez az, amire nem lehet felkészülni. Mint az előző posztban is utaltam, beleláthattam tizenévesen egy kisbaba gondozásába, de ez sem elegendő, hiszen csak azt tanultam meg, hogyan kell pelenkázni vagy etetni, persze, amikor már nem anyatejes volt a kisöcsém. Az érzelmi és fizikai változásokról is sokhelyütt sok szó esik, de átélni ezeket - teljesen más tészta. Nem akarok általánosságokat mondani, inkább a saját, személyes tapasztalataimat próbálom pontokba szedni.

Fizikai változások

     Bármilyen furcsa is, nem a menstruáció elmaradása volt az első jel, hanem az, hogy alig kaptam levegőt. Mint erre utólag rájöttem, a folsav- és B-12 vitaminhiány volt ennek oka, hiszen ezek mind a felnőtteknél, mind az embrió esetében fontos vitaminok, a vörösvértestek kialakulásában játszanak szerepet, tehát lényegében vérszegénység-szerű tüneteket produkáltam, akár a vashiány esetén és ez az egész terhességemet végigkíséri, szinte egyből kaptam az orvosomtól pótlást, ami szerencsére elegendőnek bizonyult eddig. A menstruáció elmaradásával egyidőben megjelent az étvágytalanság is és a fáradékonyság - ez a kettő tűnt fel a szűkebb környezetemnek, hisz Karácsonykor, mint a legtöbb családban, "terülj-terülj asztalkám" a módi és az, hogy jó sokat együnk. Még akkor nem gyanakodtunk babára, hanem a légszomj és a fáradékonyság miatt inkább tüdőgyulladásra, mivel pár nappal előtte értünk haza külföldről. Mindenesetre elég meglepő volt, hogy alig valamit csipegettem, pedig szeretem a hasamat és a jóféle ételekből bizony férfiakat megszégyenítő mennyiséget voltam korábban képes eltüntetni. Gy. viszont elkezdett Karácsony másnapján már gyanakodni, hogy nem betegségről van szó - erről majd a lelki változásoknál jobban kitérek. Őszintén, szilveszterkor bizony kirúgtunk a hámból, hiszen még akkor sem gondoltam magamról, hogy babát várnék, volt már rá példa, hogy két hetet csúszott, és a negatív teszt után pár órával meg is jött, tehát nem aggódtam, illetve a vőlegényemet is meggyőztem, hogy semmi értelme feleslegesen tesztelni, majd ha letelik a két hét, akkor ráérünk aggódni. Még mielőtt megkövezne bárki is, a baba ilyenkor is még a saját "raktárait" éli fel, semmi gondja-baja nem adódik, hiszen elég sokan járunk-jártunk így, kitalálta ezt a természet okosan! :) Az azonnal-pozitív-teszt után viszont volt min gondolkodnunk... Szóval, az étvágytalanság-émelygés, mint első trimeszteri probléma a 13. hét beköszöntével el is múlt, és röpke 10 kg-mal kevesebbet is mutatott a mérleg, ráadásnak még az ún. egészséges kajákat is kívántam, mint saláták, tojás és társaik. Különösebben nem volt semmi gondom a második trimeszterben, furcsamód, a melleim csak érzékenyebbek és sötétebbek lettek, de nagyobbak, sőt, feszesebbek sem lettek - ellentétben az első terhességemmel, amikor másfélszeresére nőttek, ezen kívül megjelent a linea nigra avagy a hason futó sötét csík, ami a többségnél a köldök tájékán véget ér, de nekem felkúszik a mellkasomig... ezen kívül a csípőm szélesedését érzem kezdettől fogva, meg a keresztcsontom szereti bemondani az unalmast, de ezt leszámítva tényleg energikusan és vidáman telt a második harmad. Egyedül a terhességi csíkokkal gyűlt meg még a bajom, mert amilyen gyorsan jelent meg a második csík a teszten, olyan hamar jelentek meg a bőrömön is, hiába kenegetem, bár nem vártam mást, hiszen a korábbi súlyproblémáim miatt már amúgy is voltak csíkjaim, de hát, nem örökölhet mindenki szuper kötőszöveteket, ugye? És itt is vagyunk, per pillanat a 29. héten, hello haskeményedések, meg lábgörcs! Szerencsére a magnézium elegendő megoldásnak bizonyul még ezekre. No meg az előtej, szerencsére nem sok, de van azért. Tévhit, hogy csak a szüléssel indul be, persze, akkor indul be igazán, de ez sokkal hamarabb is bekövetkezhet (nekem 23. héten). A fáradékonyság újra előjött, a gyakoribb wc-látogatásokkal, felfázással - sokkalta gyakoribb ilyenkor, mint hinné az ember! - és egyre kényelmetlenebb alvással fűszerezve, főleg, ha a Babó párnának nézi az anyukája hólyagját, aki már ilyen hamar befordult. FRISSÍTÉS: Mivel a bejegyzés befejezése lemaradt az eseményekhez képest, utólagosan tudom értékelni a várandósságomat. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennél több változást fizikai téren nem nagyon tapasztaltam, csak amikor már a Pici készülődni kezdett kifelé, akkor megtapasztalhattam, hogy a "leszáll az ember hasa" kifejezés sem egy megkönnyebbülés, hisz hiába kap levegőt az ember lánya, a medencéjébe egy "tekegolyót" készülnek belepréselni és ez elég kényelmetlen érzés. Utólagosan már tudom azt is, hogy bizony, nem úsztam volna meg csupán némi émelygéssel, ha a szervezetem nem "kapcsolja ki" az egyébként híres-hírhedten jó szaglásomat, ez csak azután tűnt fel, hogy hazaértünk. De a java csak ez után jön... Képet szerettünk volna készíttetni, de sajnos nem volt rá idő a Pici sietsége miatt, az apukáját így is Németországból ugrasztottam haza a szülőszobáról - de ez is talán egy másik bejegyzés története.

Changes…

Well, these are what you cannot be prepared for. As I mentioned in my previous post, I could get a glance at how to take care of a baby, but this is NOT enough as I only studied how to change diapers or feed a non-breast-fed baby. People usually do talk about the physical and emotional changes that accure during pregnancy – but living them… that is a totally different thing. I try to tell my personal experiences.

      Physical changes

It is quite strange, but for me not the „missing period” was the first sign that I got pregnant. It was gasping – as I found out, I was lack of folic acid and vitamin B-12, as they are important in forming of red blood cells both in fetuses and adults, so I was like having symptoms of anaemia – that was present during my whole pregnancy, though my gynecologist gave me pills for that. I felt extremely tired and I did not really wanted to eat at the very early stage – these were quite suspicious for my family, as during Christmas, we eat loads of food as people usually do. It was suspicious, but we first thought I had pneumonia, not pregnancy – until Boxing Day, when Gy. noticed other signs as well, but I will tell about that in a post about emotional changes. To tell the truth, I did not restrict myself about drinking that New Year’s Eve. We were planning to have family later, after we got married, I did not guess I was expecting a baby, as I had bad experiences about testing too early so I told my fiancé to wait till the second week’s end, then we will have a talk about how’s next. In nutshell, no harm was caused that night, as my little one „ate his own storages” during that time, so the alcohol I drank could not reach him. Keep calm, nature solved that problem! But we did need that talk as the pregnancy test later was immediately positive. By the 13th week, most of my problems with food were gone, I was carving for so called healthy food, such as salads or eggs. My breasts did not change as much as they did during my first pregnancy, only they got darker and more sensitive. My linea nigra also surprised me, as usually it is not longer than sy's belly button, but mine is 'touching' my chest! Talking about stripes: even though I tried to fight against them, I did become a zebra crossed with a tiger... No luck with my connective tissues... My hips become really wide also, so my sacrum aches like hell...  This is my 29th week, hello cramps - do not worry, they found my legs... Magnesium is still a perfect solution against them. Since the 23th week, colostrum also appeared - I can tell, I did not know that can happen so early, not only after delivery... I am tired really again, but I need to go to the restroom more often - maybe because my Little Boy thinks my bladder is a perfect pillow. Yes, pillow, because according to the Doc, he is turned upside down.
UPDATE: Well, things happened a bit more quicker than I thought. Before I could finish this post, our little Son decided to see the world, so I can tell, not many physical changes accured after the 29th week. I could feel him moving down only some days before delivery, and I can tell, it was not a big relief, as they say. I also know, my body 'stopped' my famous smelling as well, otherwise I could not get through my pregnancy at all - as I found out when we came home. And the best is yet to come... We wanted to have professional photos of my last weeks of my pregnancy with my fiancé, but our baby did not want to wait even for his father - I called him from the delivery room to rush as quick as possible, as he was still in Germany... but that is another post's story maybe. 

Anyaság...

... egy olyan szó, aminek értelmét várandósan is (még) nehéz felfogni. Ahogy nő a pocak és benne a kisbabánk, egyre gyakrabban gondolkozom el a jövőn, és hogy hogyan fogok anyaként boldogulni. Így a 24. héten borzasztóan mázlistának érzem magam, hogy már 12 hete (igen, ilyen 'régóta'!) figyelhetem, ahogy a Pöttöm egyre jobban kinyomja magát, vagy csuklik esetleg a kátyúkra rosszallóan rúg egy nagyot éppen, de pont ez miatt tartok az egész anyaságtól egy kicsit. Annak ellenére, hogy végigasszisztáltam a kisebbik öcsém gyerekkorát (nagy a korkülönbség kettőnk között, több mint 14 év), tudom, hogy a saját gyerkőccel minden más lesz, csak reménykedhetek, hogy a lehető legjobbakat örökli, illetve a lehető legkevesebb rosszat tanulja el tőlünk. 

Jelen pillanatban inkább próbálok felkészülni az "elég jó anya"-szerepre, hisz tökéletes nem létezik, ha ezt próbálnám sulykolni, csak beleőrülnék, mire tizenéves lesz (akár már hamarabb is...). Az már most biztos, hogy butaságnak tartom az összes olyan jellegű vitát, mint hogy "Valóban szült-e egy császárral szült nő?" vagy "Sz@ranya vagy, ha nem anyatejjel táplálod a gyereket!". Eleve meddő az egész vita, hiszen mindenkinek "mást dob a gép". Nem tudhatja senki sem, hogy miért volt császárra szükség, vagy épp miért nem tudott az adott anyuka szoptatni. Elhiszem, hogy vannak olyan esetek, amikor orvosilag nem lenne indokolt a császár, de nem hiszem, hogy az esetek 80-90%-ára ez vonatkozik. Ugyanez az anyatejes táplálásról: nem tudhatjuk, hogy a kórházban szúrták-e el a gyerek tápszerrel való tömésével (még saját példa, olyan időből amikor még csak mutatóban volt Magyarországon a "rooming-in" rendszere), vagy a baba maga utasította el a dolgot (kisöcsém esete), ne adj'Isten valamilyen fertőzés/allergia/túlérzékenység/krónikus gyulladás miatt nem táplálhatta az anya a babáját anyatejjel és volt kénytelen tápszerhez fordulni. Saját részemről mindegy, hogyan fogok szülni, csak mindketten (a körülményekhez képest) épen és egészségesen mehessünk haza, illetve a kicsi megfelelően fejlődjön, persze, örülnék, ha tudnék szoptatni, de ez nem garantált senkinek sem, így pont nem érdekel, ha megszólnak majd a tápszer vagy a császár miatt. Nem az lenne a lényeg, hogy van egy (lehetőleg) egészséges, gyönyörű, mosolygós, esetleg nyakig koszos, ugyan sírós, de összességében szépen fejlődő, boldog babánk, aki leginkább a szülei szeretetére és figyelmére vágyik és meg is kapja?! De. Ugyanez vonatkozik a kisfiú-kislány kérdésére. Mindkét nemnek megvannak az "előnyei és hátrányai", de a lényeg, hogy egészséges legyen. Anno én elsőszülött lányként mindig is vágytam egy bátyra. Persze ez lehetetlen volt, lett két öcsém és lassan mindkettőjük túlnő engem és én leszek a "Kisnővér", lényegében még ha időben nem is, de méretben lesznek "bátyjaim". Gy-nek is fiútestvérei vannak, így ő nagyon vágyott kislányra, én titkon inkább kisfiút szerettem volna. A helyzet az, hogy a neveket már korábban megbeszéltük (már a leendő kistesóké is megvan), az ultrahang meg, amennyire hinni lehet neki, inkább nekem kedvez, vagyis úgy néz ki, az első gyermekünk kisfiú lesz. A vőlegényem egy kicsit elkámpicsorodott, de hamar meggyőztem, hogy emlékezzen vissza a saját gyerekkorára, hogy ő miket szeretett játszani, vagy szeretett volna, és na azt mindet megteheti most a fiával... Nem kellett sokáig győzködnöm! :) Azóta is rendszeresen beszél a kicsihez, vadássza a mozdulatait, de lelkesen szólítja a nevén közben, én meg olvadozok... Na igen, ez az amit, nem gondol az ember lánya, hogy mennyire megváltozik minden, ha várandós lesz, de ez azt hiszem, már egy új poszt témája... 

http://www.koszonettel.hu/custom/koszonettel/image/cache/w550h550wt1/baba/big_0768801.jpg?lastmod=1451377170.1454516688

Motherhood...

... is that kind of word, which has a meaning that you can hardly understand even during pregnancy. As my baby and baby bump gets bigger and bigger, I wonder more and more how I would deal with all the difficulties as a mother. I am extremely lucky that I feel my baby's movements, kicks, boxing or hick-ups for 12 weeks (that's right, TWELVE weeks!) though, I'm only in my 24th week of my pregnancy. Probably I "knew" what to feel as I assisted my younger brother's early childhood (I'm 14 years older), but I'm still unsure in lot of things. Will my baby inherit the best of us and will not learn the worst? I can only hope that.

For now, I try to prepare to be a "good-enough-mother", if I want to be a perfect one, I'd be in a mental asylum by my kid's teens - or even earlier, as PERFECT mothers do not exist. I'm only sure I think arguments about C-section vs. "natural delivery" or breastfeeding vs. bottle-feeding are stupid and unnecessary. You never know, why was that C-section needed, or why that new mum cannot breastfeed her newborn. I know there are programmed C-sections, but I do believe that doesn't mean the 80-90% of all C-sections. Same for breastfeeding: do you know all the reasons, why mothers have to turn to bottle-feeding? No. It can be allergy, hiper-sensivity to lactose or even chronic inflammation or infection. In my case, - as that time, rooming-in was not really known in Hungarian hospitals - I was bottle-fed by the nurses between the 3-hour-periods when my mother got me - sleeping. No wonder she didn't really succeed breastfeeding me. My brother, whom I mentioned previously, denied breastfeeding after a while, yes, that is an option, too. In my opinion, it is not important for me if my baby will be born after a so-called-natural delivery or by C-section, but it IS important that both of us could return home safely and (in my case maybe not so) healthy. I will be glad if I could breastfeed, but I won't be upset if I couldn't, and I really do not care what others say about that. If my baby is growing and evolve healthily, who cares?! The point is that the baby is happy, healthy, sometimes dirty, crying etc, and (s)he gets the love and attention of his/her parents, isn't it? Yep, that's the point. Same goes for the pink-or-blue question. Each gender has its pros and contras. As the eldest and only daughter, I did wish for an elder brother. That's impossible of course, I got two younger brothers - who are taller than me already. Gy. also have brothers, so it was quite evident, he wishes his first child to be a girl, for myself, I secretly hoped for a son, but in fact, I would love our kid, who cares if boy or girl?! According the ultrasound, my wish will come true, as the doc said: "It's a boy!". My fiancé's smile wasn't really frank then, but I reminded him what he loved to play in his childhood - or would have loved, he could do all with his son now - he became really happy about that :) He's talking to Our Little One all the time, hunting for his movements, and loves to call him by his name - by the way, we agreed his name and his siblings' names as well long time ago... - and that makes my heart melt... In fact, I had no idea how pregnancy changes a woman... but I guess, that's the topic of an other post. 

Egy új élet kezdődik - szó szerint...

Helló újra itt! Tudom, rengeteg idő telt el, mióta új bejegyzés volt a blogon, de sajnos így alakultak a dolgok... Na azóta sokat fordult a Föld! Nemrég még az elvesztett babám miatt bánkódtam, de az élet/sors/Jóisten úgy akarta, hogy mégis anya legyek! Igen! Gy.-nek Mindenszentekkor álmomban elsírtam magam, valószínűleg akkor engedtem el a vetélés miatt elvesztett babót, de a tesója készen állt, hogy "beköltözzön a pocakba"... Karácsony táján már sejtettük, januárra biztossá vált, és azóta sikeresen átvészeltük az első trimesztert is. Mi több, Ficánka egy - valószínűleg - igen erőteljes rúgással már felénk is jelezte, hogy bizony, augusztusban szeretne megszületni! A leendő apuka ha lehet, még boldogabb, mint én, kész öröm nézni ahogy a születendő gyermekünkhöz beszél... Remélem, ez majd a születése után is megmarad! Egyelőre dióhéjban ennyi, hagyok a többi bejegyzésre is mesélnivalót! 

Kép: http://www.babacipo.liliputi.hu/images/babacipo_03.jpg

A new life begins - and I mean it word by word...

Hello again! I'm sorry that I couldn't post anything new for a long time, I know, but I can't help it. But since then, the Earth turned around itself a lot of times! A few months ago, I was sad yet because my first pregnancy ended in missed ab., I even cried asleep to my beloved Gy. on All saints' day's night, but I guess, I've let my baby go then. But God/life/destiny wanted me to be a mother by this year anyway, so for our biggest suprise, his/her Brother/Sister (as we don't know yet) was already ready to be born in August - and confirmed it with a - probably - strong kick! We guessed this by Christmas, it was sure in January, and by now, we're successfully over the first trimester... The daddy-to-be is even happier than myself and it's a pleasure to watch him talking to our unborn child... I hope this won't change! So this is our lives' biggest change in a nutshell, I'll continue about this topic in other posts!

Újratervezés...

... ahogy egy GPS "mondaná". Mert ez van. Újratervezés. Az elmúlt hónapok hullámvasútja talán kicsit lenyugodott. Van erőm újra előre nézni, még ha nem is messzire, csak egy pár hónapra, de az is előre van. Vannak terveim. Újra. Képes vagyok újra lelkesedni, akár még olyan dolgokért is, amiért azt hittem, már képtelen vagyok... És ekkor jön rá az ember lánya, hogy valójában milyen erős is tud lenni, ha akar. Mint egy hurrikán tépázta fűzfa, akkor is rendületlenül áll a folyóparton, amikor a koronájáról a szél leszedte a leveleket, jó néhány ága letörött és a megáradt folyó kimosta félig a talajt a gyökerei közül. Nem mondom, most is fellángol a fájdalom, de már ritkábban. Aki ilyenkor képes azt mondani, hogy "Már nem fáj, túlléptem rajta", az hazudik. A vőlegényemen is érzem, hogy Neki is fáj még. Talán még jobban is, mint nekem. A félreértések elkerülése végett: nem, nem szakítottunk. Hál'Istennek. "Csak" egy apró lélek jelezte volna: jönne közénk. Jönne, jött volna, csak mi - főleg én - még nem voltunk készen a fogadására. Végül úgy döntött, még visszafordul. Legalábbis hiszem, hogy így történt. Vannak olyanok, akik így gondolkoznak, ha ilyen történik. Én biológusként is így gondolom. Egyesek már pedzegetik azt is, hogy egy születendő gyermekkel lehet kommunikálni, legalábbis a lélek szintjén. Valószínűleg így lehet, én is így érzem - és a megérzéseim eddig nem csaltak. Még mielőtt olvastam volna erről, már akkor mondtam Gy-nek, hogy a picink üzenni szeretett volna: "Szedd össze magad, tervezd újra az életed!" Ha valóban ez lenne az üzenete, akkor elérte a célját. Hisz mindennek oka van, ahogy következménye is.

Forrás: http://m.cdn.blog.hu/fe/fengshuitrend/file/2013/h%C3%BAsv%C3%A9t/ff/005_1.jpg

 

Redesign...

...just as a GPS would "say". That's it. Redesign. The last few months' rollercoaster seems to calm down a bit. I think I have enough strength to continue, to have new plans. Again. Even I have them for the following months only. BUT I have them. I'm looking forward, again. I can feel enthusiasm for things again, although I thought I've lost this enthusiasm long ago. This is when anyone could feel that he or she has more power in him/herself, than he/she ever believed. Just like a willow standing on the riverband after a hurricane, even though it lost its leaves because of the wind, branches broken down and the river washed the soil out from its roots. I can't say it doesn't hurt anymore. The pain is unspeakable sometimes. If anyone can say right now (in my case) "I'm over it, it's not painful" that's lying. My fiancé feels the same, or it is more painful for him - probably because he cannot help me. Do not misunderstand: we did NOT break up. Thank God. Just a little soul wanted us to know: "I can't wait to come to our family!" (S)He came, or rather, would have come, if we - or rather I - were prepared to welcome him/her. But (s)he decided to turn back yet. At least I believe, it happened like that. Some people believe the same. Even I'm a biologist, I like this idea. There are people who think you can communicate to an unborn baby through our souls. I guess they're right as I feel the same - and I have never been disappointed in my premonitions yet. In fact, I told Gy. before I read about this that I think our baby wanted me to get the message: "Pull yourself together and have new plans for your life again!" If (s)he had this as goal, (s)he was successful... As everyone know: everything has a reason just as consequences...

Amikor feje tetejére áll a világ...

Nem is tudom, hol kezdjem... Kissé felpörögtek körülöttem az események! Jó és rossz értelemben is... Ide-oda kapkodom a fejem, és amint kezdek hozzászokni egyik változás gondolatához, már meg is történik az ellenkezője. A "hullámvasút" enyhe kifejezés most ennek a leírásához, mert kb. ez a Mount Everestről indul és a Mariana-árkot megjárva megy, oda-vissza, szinte dugóhúzó-szerűen. Bele is szédültem... Ha még nem lenne elég stresszes-hullámvölgyes az életem, az megmutatja, hogy lehet ennél is ám rosszabb... Abban reménykedek most, hogy lassan leérek a lelki gödör aljára, hogy onnan egyértelműen felfelé vigyen az út.

Forrás: http://extremesportok.hu/cikkfotok/coaster/3.jpg

When the world goes upside down...

 

 I don't really know where to start. Happenings around me have accelerated, both in good and bad ways. I'm just turning my head up and down to right to left and back, but as soon as I'm getting used to one change it goes 180° or 270° around... A rollercoaster is nothing compared to this, I can tell! This is rather going from the Mount Everest to the Mariana Trench back and forth, spinning like hell... I feel really dizzy! Like my (already stressful) life wants to show there IS worse than I have experienced yet. I'm just hoping I'd soon reach the bottom of this whole stuff, as the way goes only up from there...

 

Egy újabb süti

Ezt a serpenyős sütit a minap találtam, itt:  http://rupanerkonyha.cafeblog.hu/2014/10/02/tizenotperces-serpenyos-angol-suti-bogresen/
 kíváncsivá is tett, hogy hogy sikerülhet. Annyit változtattam a recepten, hogy kb. két teáskanál cukrozatlan kakaóport és étcsoki helyett fehércsokit tettem bele. Finomnak finom, bár én egy picit túlsütöttem (nem maceráltam serpenyővel, nyújtással, kiszúrással, helyette hengerré formáztam és 1 cm-es darabokra vágtam, kollégiumban eszköz híján praktikusabb). Ami viszont meglepett, hogy a fehércsoki nem maradt fehér, hanem teljesen bebarnult! Próbának elment, de legközelebb maradni fogok az étcsokinál...

Another cookie...

 

 I found this recipe (see link above, but beware, it's in Hungarian! But I guess you can find any scone recipes) and decide to try, only change I made that I put 2 teaspoons of unsugared cocoa powder in the dough and replaced dark chocolate to white chocolate. And baked them in the oven, frying pan was much more messy for me! And I rather rolled the dough and cut 1 cm wide pieces... In a student hostel, this way is much practical (and quicker). I unfortunately overbaked my cookies a bit, but for my biggest surprise, white chocolate turned brown... Well, this cookie is kind of OK, but next time I'll put dark chocolate in it...